47 éves túlsúlyos kezdő futó vagyok, októberben kezdtem el, és ez előtt soha semmit nem sportoltam. Célom, hogy elöször 5 aztán 10 km-t le tudjak futni. Eddig magamtól annyit értem el, hogy nagyon lassan, futó mozdulatokat végezve egyhuzamban le tudok futni 5 km-t. (ez nagyjából 9-9,5 perc per km-t jelent, tehát tényleg borzatszó lassú). Nem tudom eldönteni melyik cél a “jobb” cél számomra: maradjon ez a tempó és próbáljam meg a távot növelni, vagy először próbáljak meg a tempón javítani és aztán a távra ráfeküdni?
Nagyon ügyersen csinálod, csak így tovább! Ilyen esetben azt szoktam javasolni, hogy inkább időre fuss egyelőre, ne pedig kilométerre. Mentálisan jobb érzés lesz. 🙂 Fél óra -40 perc és ez legyen stabil. Ha szépen tartósan csinálod a tempód is javulni fog magától az elején, ahogy fejődsz fokozatosan. Most egyelőre a rendszeresség legyen a cél. Aztán amikor már ez a idő/táv megy stabilan akkor növelhetsz távot, de ez a te konkrét célodtól is függ, mit is szeretnél most pontosan. Erre nagyon jó segítség lesz a céltervező kihívás, ami 23-án indul. Remélem tudtam segíteni! Hajrá!
2 Responses

Kedves Judit!

Üdv.,
Edit